9:30-kor keltem, arra hogy ugat a kutya, egy darabig próbáltam elfolytani az ugatást, megnem hallani azt az éles hangot, de valahogy erőlködve nem lehet aludni, tehát az erőlködésem hogy ne halljam meg az ugatást, azt eredményezte hogy kiment az összes álom a szememből. Mivel pszichológiai blogot írok, így leírom, hogy mi is történt pontosan.
Az én esetemben érzelemközpontú megküzdéssel próbálkoztam, ami azt jelenti hogy nem a stresszhelyzetet oldottam meg, hanem az azt kiváltó érzelmeket próbáltam csökkenteni, ami nem ért célt. Próbálhattam volna még a problémaközpontú megküzdést , ami a magát a problémát próbálja megoldani, tehát az én esetemben az lett volna a megoldás, hogy kimegyek a kutyushoz és rászólok, hogy jó lenne abbahagyni a kiabálást...
Sajnos ez a két lehetőség van, de nekem most nem bizonyult hasznosnak egyik sem. Nem voltam elég álmos, hogy ezzel a helyzettel szembeszálljak. Tehát így keltem fel ma.
Sokat gondolkodtam, hogy mit kéne kezdjek az életemmel, mármint az érzelmeimmel a személyiségemmel, s elhatároztam azt , hogy hangos leszek. Ez most így hülyén hangzik, de aki ismer az tudja, hogy csendes vagyok és gátlásos, ami persze nem minden esetben igaz, barátok/haverok közt ez teljesen nem így van. Néha azt hiszem skizofrén vagyok, egyszer hangos vagyok és vidám, máskor meg csendes, gátlásos, halk. Nem véletlenül merültem el a pszichológiában, próbálom megfejteni magamat, hogy mit miért is teszek. Nah ez milyen megküzdés? Igen, problémaközpontú. =D
Visszatérve az elhatározásra...szeretem....mert ilyenkor mindig boldogabb leszek, hogy van kiút ebből a kútból. Örök optimista révén, mindig keresem az utat, próbálom magam olyan helyzetekbe hozni, ami mégha kínos is, de az előrejutást eredményezi.
Azt tudom, hogy nagyon rosszul viselem az első beszélgetéseket, ha ismerkedek. Kinem állhatom a jópofizást, meg a közhelyeket. Azt próbálom megtanulni, hogy ez a találkozás, hogy lenne lehetséges ezek nélkül. Hmm...lehet, hogy sehogy? Jópofizás:(csevegni olyan dolgokról, amik alapvetően nem is érdeklik az embert, csak azért kérdezik vagy mondják hogy ne legyen csend). Mondjuk így belegondolva a csend is rossz, olyankor hülyének érzem magam. De ha jópofizunk akkor meg nem érzem magam hitelesnek.
Nos gondolom mindenki tisztában van ezekkel az érzésekkel, első vagy második találkozáskor..... vagy ha nem akkor az valamit nagyon jól csinál, valami olyat tud amit én már régóta kutatok...
